Engedélyek nélkül is vezetett le az otthonszüléseket Márki-Zayné

Engedélyek nélkül is vezetett le az otthonszüléseket Márki-Zayné

Éveken át vezethetett le úgy otthonszüléseket Márki-Zayné Vincze Felícia, hogy arra nem lett volna joga, nem volt érvényes működési engedélye, ÁNTSZ-engedélye és felsőfokú szakirányú végzettségét igazoló okiratot is csak később honosíttatta, különbözeti vizsgával. Az egészen elképesztő szabálytalanságokra a családjogi visszaélésekkel, jogsértésekkel foglalkozó szegyenpad.com bukkant rá az agárdi csecsemőhalál dokumentációjában, illetve annak kapcsán kutakodva a világhálón, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ nyilvántartásában. A Te Szülésed Kft. 2012 márciusában elsőként szerezte meg a működési engedélyt intézeten kívüli szülések levezetéséhez. A cég vezetője akkoriban Márki-Zay Péter jelenlegi hódmezővásárhelyi polgármester volt. Felesége az otthonszülésekről szóló blog tanúsága szerint azonban már jóval ezt megelőzően vállalta otthonszülés levezetését, akár több száz kilométerre az otthonától, megfelelő szakmai végzettséggel és engedéllyel rendelkező szülész-kolléga közreműködése nélkül.

Márki-Zayné Vincze Felícia szülésznői tevékenysége két olyan csecsemő kapcsán került a fókuszba, akiknek súlyos emberi hibák, mulasztások okán igen csak rövidke élet adatott. Mindkettőjüket Márki-Zayné segítette a világra, otthonszülés keretében.

Nem adta be a születés után kötelező K-vitamint, a baba agyvérzést kapott

Endre 7 hetesen halt meg, agyvérzésben, amelyhez hozzájárult, hogy a kicsi nem kapta meg születése után a kötelezően előírt, korai vérzékenységet megelőző K-vitamint. A szülészasszony a baba halála miatt folyamatban lévő büntetőperben, tanukihallgatáson ismerte el, hogy csak akkor ad K-vitamint az újszülöttnek, ha a szülő beszerzi azt valahonnan, ő ugyanis állítása szerint nem jut hozzá, azt csak orvos írhatja fel. (A tárgyalásról, amelyen mindezek elhangzottak, ugyancsak a szegyenpad.com közölt hangfelvételekt. Erről ITT írtunk)

A fiúcska halála miatt a szülők állnak bíróság előtt, emberölés vádjával, ugyanis oltásellenes szemléletük miatt a baba nem kapta meg a kötelező oltásokat. Az édesapja még akkor is gátolta gyermeke orvosi ellátását, amikor már nagy volt a baj, a kicsi véreset hányt és a füle is vérzett. Ugyanakkor a szülésznő felelőssége – aki egyelőre csak tanú az ügyben – is joggal merülhet fel. Nem csak azért, mert nem adott K-vitamint az újszülöttnek és annak szükségességéről sem szólt a szülőknek, hanem azért is, mert szakmai felügyelet nélkül vezette le a szülést és meghamisíthatta az otthonszülés dokumentációját. A papírokon feltüntették a  BSC-típusú szülésznői végzettséggel rendelkező kolléga nevét, mintha részt vett volna a szülés levezetésében. Ez a L. Endre halála miatt folyamatban lévő büntetőper tárgyalásán derült ki, január negyedikén. 

Az agárdi kisfiú világra segítését is elvállalta pedig 245 kilométerre volt

Egy másik ügy: Benjámin 19 hónapot élt. Őt halálra éheztették másként gondolkodó, “fényevő” szülei. Benjámin sem kapott oltásokat, kóros súlyvesztését a gyermekorvos is végignézte anélkül, hogy bármit tett volna. Mile Gabriellát, aki mellesleg Endre baba háziorvosa is volt, 2016-ban foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésért két év börtönre ítélték, egy évre felfüggesztve.

Az agárdi fiúcskát is Márki-Zayné Vincze Felícia segítette volna világra, ha odaért volna. Ugyanis őt fogadta fel a család, annak ellenére, hogy Agárdtól 245 kilométerre, Hódmezővásárhelyen élt és ott is tartózkodott, amikor a kismama vajúdni kezdett. 

A szegyenypad.com által felkutatott adatok szerint még csak nem is a távolság volt a legnagyobb probléma, hanem az, hogy Márki-Zayné Vincze Felícia ekkor nem felelt meg azoknak a feltételeknek, ami alapján levezethette volna otthonszülést. 

A National Geographic egy éve még dúlaként mutatta be Márki-Zaynét – Fotó: National Geographic

A szülésznő szerint az otthonszülésnek nincs irányelve, pedig van, csak ő nem felelt meg annak

Bár Márki-Zay Péter felesége még a néhány héttel ezelőtti tárgyaláson is azt mondta, az otthonszülésnek nincs irányelve és nincs megfelelően szabályozva, valójában 2011-óta kormányrendelet írja elő, ki, milyen feltételekkel és hogyan vezethet le intézményen kívüli, azaz otthonszülést. 

A 35/2011 (III.21) kormányrendelet kimondja, hogy ellátást “e tevékenységre vonatkozó működési engedéllyel és érvényes felelősségbiztosítással rendelkező egészségügyi szolgáltató nyújthat”, melyben közreműködnie kell szülész-nőgyógyász orvosnak, vagy “felsőoktatási intézmény alapképzési szakán vagy főiskolai karán szülésznő szakképesítést vagy emelt szintű vagy felsőfokú szülésznő szakképesítést szerzett szülésznőnek, aki szerepel az egészségügyi dolgozókról vezetett működési nyilvántartásban”. 

A rendelet előírja azt is, hogy “az egészségügyi szolgáltatónak az ellátás keretében legalább két éves neonatológiai gyakorlattal rendelkező csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos” közreműködését is biztosítania kell. 

Alapfeltétel tehát egy szülés levezetéséhez, hogy a felelős személy:

  • rendelkezzen szakirányú felsőfokú végzettséggel, ennek hiányában szülésznő csak gyakornokként működhet közre
  • rendelkezni kell ÁNTSZ által kiadott, érvényes működési engedéllyel
  • szerepelni kell az ÁEEK (Állami Egészségügyi Ellátó Központ) nyilvántartásában

A szegyenpad.com áttekintette Márki-Zayné Vincze Felícia szülésznő adatlapját az ÁEEK adatbázisában. 

A szülésznő, illetve cégük honlapja, a Te Szülésed már nem elérhető – most ezt találjuk:

Sem honosított diplomája, sem engedélye nem volt, mégis levezetett otthonszüléseket 

Az adatlapból kiderül, hogy a szülésznő 2011. november 4. óta rendelkezik érvényes működési engedéllyel. Nem rendelkezik honosított felsőfokú (BsC, MsC) szülésznő-végzettséggel. Az Egyesült Államokban, Utah államban szerzett szülésznői oklevelet 2009-ben, amit csak 2011. szeptember 23-án honosíttatott, ehhez egy különbözeti vizsgát is le kellett tennie. 

A Te Szülésed Kft., amelynek akkoriban Felícia asszony férje, Márki-Zay Péter volt az ügyvezetője, 2012. március 12-én kapta meg az ÁNTSZ-től a működési engedélyt intézeten kívüli szülések levezetéséhez.

A szegyenpad.com a Mi szülésünk c. blogon., illetve Márki-Zajnéék cégének, a Te Szülésed Kft-nek a honlapján is talált bejegyzéseket olyan édesanyáktól, akik vele szültek, otthon, 2011. szeptember 23-át megelőzően, tehát akkor, amikor a szülésznőnek ehhez még nem volt sem Magyarországon elfogadott végzettsége, sem engedélye.

Márki-Zayné annak ellenére, hogy nem felelt meg az otthonszülés szigorú feltételeinek annyira biztos volt a tudásában, hogy sok esetben szakmai felügyelet nélkül, egyedül dolgozott. 

  • Egy Ida nevű édesanya, a Te Szülésed oldalán azt írja, hogy 2010-ben lett várandós második gyermekével, és már nyolc hetesen felkereste Felíciát és vele szült. Ekkor tehát Márki-Zaynénak sem idehaza érvényes, honosított diplomája, sem engedélye nem volt.
  • E. Benjámin, az agárdi halálra éheztetett kisfiú 2011. szeptember 17-én jött a világra. A szülésznőnek ekkor még mindig nem felelt meg a feltételeknek, amelyekkel levezethette volna a szülést. Még mindig nem volt honosítva a diplomája, még nem volt engedélye, és engedéllyel rendelkező szülész-kolléga nélkül indult el Hódmezővásárhelyről a 245 kilométerre fekvő Agárdra. A kis Benjámin meg sem várta a szülésznő megérkezését, gyors lefolyású szülés után, hamarabb kibújt, mint hogy Felícia asszony odaért volna a házhoz, így neki már csak annyi dolga volt, hogy megvizsgálja a kicsit, akit rendben talált – minderről a gyermeküket halálra éheztető szülők büntetőperéről szóló tudósításban írt a Fejér Megyei Hírlap. A megyei napilap azt is rögzítette, hogy a szülésznőt többször is hiába idézték meg a tárgyalásra, nem jelent meg, csak akkor, amikor a bíróság már kilátásba helyzete, hogy előállítják. 
  • A Mi Szülésünk című blog őrzi a kis Bendi születését is 2012. június 17-én. Ekkor nem is ment minden simán, az anyuka beszámolója szerint “egy kicsit sok vér távozott”. Felícia itt is egyedül volt, mert a megfelelő végzettséggel rendelkező felelős személy, akinek Budapestről kellett volna mennie, állítólag nem ért rá. De ez még nem minden. Neonatológus szakorvos sem volt a közelben, ezért Márki-Zayné közvetlenül a szülés után két órát autóztatta a kismamát és a babát. 

És elérkezik 2012. november 12. Az a nap, amikor a hírhedten oltásellenes szülők szülők második gyermeke, a kis L. Endre a világra jött. A szülést ez alkalommal is Márki-Zayné Vincze Felícia vezette, a család Buda környéki otthonában. Felelős személy, ezúttal sem volt jelen, csak a papírokon tüntették fel úgy, mintha ott lett volna. Helyette a szülésznő egy gyakornokkal vezette le az otthonszülést. Endre baba nem kapta meg a kötelezően előírt K-vitamint. A folyatást már ismerik. A csecsemő agyvérzést kapott. Élt 7 hetet és 4 napot.

Vezető kép: amiszulesunk.blogspot.com

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük